Akkoriban az Anyukám 
adott pénzt
fagyira
, szotyira, nyalókára
, Donald rágóra… Vatta cukorra.
A többiekkel
bringázni
, focizni
jártunk, a közeli kisrétre bunkereztünk
, nyilaztunk
, csúzliztunk, és mindenkinek megmaradt mindkét szeme.
Ha felkapcsolódott az utcai lámpa
, tudtuk, hogy mennünk kell haza
, mert a taktikai papucs a semmiből olyat csattant
, hogy csillagokat láttunk.
Tollasoztunk
az úttesten, ha jött egy kocsi
, ordítottunk
, hogy szüneeeeeet!!!…
Ha esett a hó
, ettünk belőle.
Ha permeteztek, kicsit jobban megtöröltük a gyümölcsöt evés előtt…
Ha láttunk utcai kutat, ittunk belőle.
Egymás után, mind.
Aki nem tudta a lábával
sem lenyomni, annak nyomtuk.
Ha megvágtuk
magunkat, lenyaltuk a vért. Ha fájt
, sírtunk
, mások előtt nem.
Ha valami megcsípett
, agyonnyomtuk.
Ha kutya
megharapott, máskor elkerültük.
Ha sebbel, vagy rándulással mentünk haza
, előbb kaptunk egy pofont
, aztán megkérdezték
, hogy tudjuk-e mozgatni
!?
Ha más vert meg
, otthon már nem bántottak…
Többnyire
Ha tehettük, harcoltunk más gyerekcsapatokkal
.
Ha többen voltak, inkább fociztunk.
Amire “kértek”, mindent megcsináltunk otthon.
Nem azért mert szerettük volna megtenni
, hanem mert tudtuk
, utána mehetünk csavarogni!
Ha pollent
, vagy port szívtunk lenyeltük, vagy kiköptük.
A cserebogár nem egy óriásrém
volt számunkra, hanem a nyár kezdete!
Kesztyűből
is csak télit láttunk, eszünkbe sem jutott nyáron, kesztyű!
Ha szüret volt, akkor mustot ittunk.
Ha zöld volt a gyümölcs
, zölden ettük. Ha megérett, akkor úgy is jó volt!
Ha elpusztult egy állat nem jött érte senki.
hasznos, szövetséges kis kedvenceinknek mind nevet adtunk és velünk éltek életük végéig.
Emlékszünk rájuk örök életünkben.
Nem volt edzőcipőnk
, szandálban szaladgáltunk a fűben is és a kövek között is. Ha megvágta, vagy megszúrta
a lábunkat egy rozsdás vas vagy szög, kaptunk egy tetanuszt
. Vagy nem…
És az a vas most már hol van?
Már rég nincs
. Mi meg itt vagyunk.
Helye sem látszik már, csak emlékszünk rá! Miért? Mert erősít!
Ha leégtünk a napon
, sziszegtünk.
Vörösek voltunk, mint a rák 
, de meggyógyultunk.
Ha megtaknyosodtunk, nem maradtunk otthon, hanem kaptunk zsebkendőt és azzal jártunk iskolába!
A legtöbben tudunk tüzet rakni
, és gyakran raktunk is…
néha felgyújtottunk ezt azt, de másnak kárt nem okoztunk.
Hordtuk a szenet, vágtuk a fát!
Férfibringán tekerés a váz alatt…
Az ügyesebbje nőin egyik kézzel kormányozott, fékezett, ellensúlyozta a szatyrokat a kormányon, másik kézzel meg fagyizott.
Nem kellett jelezni
, az autók
kikerültek.
Minden ami kölyökként a levegőn minket ért, az csak erősített.
Ha végigolvastad, és emlékeket
idézett fel benned is, a gyermekkorod neked is csodaszép lehetett.
Olyan, amilyenről egy mai gyerek többsége ábrándozni sem tud. Elszálltak ugyan az évek
, de amíg a szíved
dobban, lehetnek új élményeid, amik egyszer majd csodalatos emlékek lesznek…
Ne felejts el élni és emlékeket gyártani!
Magadnak!
Oszd meg,
ha neked is ilyen fantasztikus gyermekkorod volt! “
Természetesen nem teljes
Kállai József
Magyar Nő Magazin
